Mi történt az 1.b-ben?
Az 1.b osztály már a Digitális témahét előtt jóval egy űrhajóban utazott, mely a Betűbolygóra röpítette őket. Éppen a digitális témahét előtt 1-2 héttel érkeztek meg, így akkorra már "berendezkedtek". Szakmát választottak a gyerekek maguknak és a szakmák alapján "szakmai csoportokba" tömörültek.
Sok minden történik velük ebben a játékban (persze tanulnak is, pl. Hogyan kell jól érteni a szöveget?), erről tanítójuk szakmai blogjában lehet majd olvasni, de a Digitális témahéten 2 szállal is kötődni tudtak az iskolai nagyprojekthez.
A fenntarthatósághoz, a globális célokhoz kapcsolódva, életükben először Micro:bit-et programoztak. Természetesen még csak az alapokat használták. A víz fontosságáról tanultak, majd ezután a víz feliratot a Micro:bit-en is megjelenítették.
Egy eTwinnig projekt keretében pedig egy hatvani általános iskola projektjéhez is hozzákapcsolódtak. Ide vitték magukkal testvérosztályukat, a Palotási Általános Iskolát is.